Már nem ,, Ócska iskola "

Már nem ,, Ócska iskola "

A mi generációnk és persze az idősebbek csak így hívja  ,,Ócska iskola " . A nemrég felújított épület ünnepélyes átadására az elmúlt vasárnap került sor . Az ünnepséget Reményik Sándor Templom és iskola címü versével O Szabó István színművész nyitotta. Az ünnepi beszédek mellett az óvodások és az iskolások előadását láthatták a vendégek ,majd Bárány Péter segédlelkész felszentelte az épületet . A jelképes szalagátvágás után a régi tanteremben berendezett helytörténeti kiállítást tekinthették meg a  jelenlévők . A meghívott vendégek soraiban láthattunk valaha itt tanító tanárokat és az egykori környék tanyáiból ide járt diákokat  . Az eseményhez kapcsolódott az idősek napja rendezvény , melyen vacsora és az iskolások előadása várta a falu időskorú lakóit . A délutáni órákban operett gála , divatbemutató és Kaczor Feri előadó művész szórakoztatta a közönséget . Az épület nem csak külsejében újult meg hanem funkciójában is , ezentúl erdei iskolaként gyarapítja majd  kis falunk szellemi életét .                                                             Talán az utánunk jövők már  így is fogják emlegetni ezt a tekintélyes , öreg épületet .

                                  
  videó:  www.etfilm.esy.es/ET-Film-Hajd%C3%BAvid/

 

 

Téma: Már nem ,, Ócska iskola "

Nincs hozzászólás.